Hírek
2015. Augusztus 28. 10:00, péntek |
Belföld
Forrás: mti
A paksi önkormányzat hatszázmillió forintot fordít stadionépítésre három év alatt

Mintegy 3000-3500 férőhelyessé bővítik a Paksi FC stadionját. Az Országgyűlés által megszavazott 800 millió forint mellé 600 millió forint saját forrás biztosításáról döntött a paksi városvezetés.
A 2015-ös költségvetésben a parlament a paksi Fehérvári úti létesítmény bővítésére 800 millió forintot szavazott meg.
A lelátók építését, pályák létesítését magában foglaló fejlesztés teljes költsége 1,4 milliárd forint. Paks képviselő-testülete határozatban foglalt állást arról, hogy a beruházáshoz idén 60, jövőre 200, 2017-ben pedig 340 millió forintot biztosít.
Süli János polgármester (Néppárt) tájékoztatása szerint a testület azt a szándékát erősítette meg, hogy a kormányzati támogatás összegét kiegészíti - ez feltétele az Országgyűlés által megállapított fejlesztési összeg teljes lehívásának is.
A város polgármestere arra is kitért, hogy az építkezés 2016-ben kezdődhet el. Terveik szerint a munkálatok nem akadályozzák majd a felkészülést és a mérkőzéseket, szeretnék úgy ütemezni, hogy minden hazai mérkőzést saját pályán rendezhessenek meg.
Süli János az MTI kérdésére azt mondta, nemcsak a felnőtt csapat, hanem az utánpótlás miatt is fontos, hogy színvonalas, jó stadionja legyen a Paksi FC-nek. Hozzátette, hogy a küszöbönálló erőműfejlesztés is indokolja a fejlesztést, hiszen az építkezésen dolgozóknak kikapcsolódási lehetőséget nyújt. Abban bíznak, hogy mindig tele lesznek a lelátók - hangsúlyozta a városvezető.
hvt \ bki \ sgr \ hgp
A kép illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 04. 08:59, vasárnap | Belföld
Koncz Zsófia: 2026-tól félmillió, 2029-től egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon
Jövőre félmillió, 2029-től pedig már egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.
2025. Május 04. 08:58, vasárnap | Belföld
Soltész Miklós: sorsfordító időket élünk Romániában és a Vatikánban is
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is
2025. Május 04. 08:57, vasárnap | Belföld
NGM: megerősítette Magyarország államadósság-besorolását a Scope Ratings, továbbra is befektetésre ajánlott az ország
A berlini Scope Ratings megerősítette Magyarország \"BBB\" besorolását, továbbá a hitelminősítő megerősítette a korábbi stabil kilátást is.
2025. Május 03. 08:06, szombat | Belföld
A Tisza EP képviselői nem vettek részt Ukrajna gyorsított csatlakozásáról szóló szavazáson
Magyar Péter: a Tisza EP-képviselői nem szavazták meg Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását.