Városlista
2025. május 8, csütörtök - Mihály

Hírek

2019. Június 27. 16:36, csütörtök | Belföld
Forrás: mti

Megrendezik szombaton a Balaton-átúszást

Megrendezik szombaton a Balaton-átúszást

Az időjárás-előrejelzés alapján megrendezik szombaton a Lidl Balaton-átúszást, amelyre idén is több ezer résztvevőt várnak.

A szervezők csütörtöki közleménye szerint a víz hőmérséklete reggel 24, délután 25 Celsius-fokos lesz, napos, száraz idő várható, reggel 21, délután 27 Celsius-fokos levegőhőmérséklettel.

Hozzátették, hogy élénk szél várható a Balaton környékén szombat reggel, a víz emiatt hullámzó lesz, ezért arra kérik a résztvevőket, hogy a vízbe ugrás előtt mérlegeljék és felelősen döntsék el, alkalmasak-e arra, hogy átússzák a tavat.

Az 1979-ben kezdődött versenysorozatban eddig összesen 184 278 fő indult és 951 688 kilométert úszott, vagyis a résztvevők két és félszer tették meg a Föld és a Hold közötti távolságot. Amennyiben idén meglenne a 9291 induló, úgy a megtett kilométert illetően átlépnék az egymilliós határt. Tavaly háromszori halasztás után tudták megrendezni az eseményt, amelyen 7107 úszó vett részt.

A 37. Balaton-átúszás nagykövete Kovács István olimpiai és világbajnok ökölvívó.

A verseny rajtja ezúttal is a révfülöpi labdarúgópályán lesz 7.30-tól 12 óráig, míg a cél a balatonboglári Platán-strandon. Az úszók biztonságára 130 vitorlásból, hét kishajóból és négy motorcsónakból álló úszófolyosó jön létre, de a résztvevőket a vízirendőrök és a vízimentők is folyamatosan figyelik.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld

OGY - Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek. A javaslatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke vette át.

2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld

NGM: a hazai üzemanyagárak jelentősen kedvezőbbek a szomszédos országok átlagánál

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak áprilisban is érdemben kedvezőbbek maradtak a szomszédos országok átlagánál

2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld

Árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra

A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az előterjesztést, amely árréskorlátozást vezetne be a háztartási cikkeket árusító boltokban május közepétől szeptember elejéig